Az utóbbi években egyre megszokottabbá vált, a kárókatonák vagy más néven a kormoránok tömeges jelenléte a Tiszán. Voltak idők, mikor alig lehetett velük találkozni, napjainkra viszont már jó ismeretségnek örvendenek.

Fekete István Tüskevár című, kedvelt regényemben, így ír:

„ Kárókatona, kormoránnak is mondják. Úszik, mint a hal, bukik, mint a vidra, de jól röpül is. Pokolbéli fajzat…”

Úgy gondolom, e rövid, tömör, de annál frappánsabb megfogalmazásban nincs kivetnivaló.

02-jpgPárban

Szokták még „a tökéletes halászmadár” névvel is illetni. Ragadozó halakat megszégyenítő gyorsasággal és manőverezéssel úszik a víz alatt, ahol kampós csőrével ügyesen fogja meg a halakat. Főként a nyúlánk alkatú halakat kedveli, süllő, balin, márna stb. állományaiban irtózatos nagy pusztításokat tud végezni. A halfogyasztás mellett, jelentős károkozás a halak megsebzése illetve a téli időszakban a stressz okozás.

A pusztítás, károkozás a téli hónapokban súlyosbodik, mivel a hazai állományok mellé, az északabbi területek kárókatonái is csatlakoznak, melyek az ottani vizek eljegesedése miatt délebbre húzódnak.

03-jpgA zsákmány „csak” egy keszeg

Tavalyi évben, menyhalazás közepette voltam először szemtanúja a szervezett pusztításuknak. A kárókatonák félkörívet alkotva, szisztematikusan végighajtották a folyó egyes szakaszait. Szájtátva néztem, hogy mekkora süllőket, balinokat képesek lenyelni. Azon halak, melyek csapkodásukkal, ki tudtak szabadulni a kampós csőr szorítása közül, nagy valószínűséggel a sebesülést nem élték túl.

04-jpgHát, itt most nem vadászok-gondolhatja

A pusztítás mérséklése érdekében, több horgásztárssal karöltve, a téli időszakban, ki szoktunk menni a már jól ismert haltartó helyekre és kerepelőkkel, karikás ostorokkal riasztjuk az ott garázdálkodó halpusztítókat, az esetleges befagyásig.

Ne feledjétek, e madarak vizeink elsőszámú vámszedői…

Szemerszki Richárd- Rapture Hungary Team

Tetszett? Oszd meg!
Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter