Személyesen csak nemrég ismerkedtem meg interjúalanyommal, a híre azonban már jó előre megelőzte. Történt ugyanis, hogy a nyári egyesületi versenyre készülődve a tagok latolgatták indul-e Fürtös Attila, mert ha igen, akkor az első helyre senkinek sincs esélye. Egy másik jellemző történet: két profi pergető haverja kihívta kősüllő fogó viadalra, egy feltétellel, hogy azt a bizonyos nagyon fogós gumihalat nem használhatja/persze ők avval is megpróbálhatták/. A fix időhatárig tartó verseny eredménye 21: 6 lett Attila javára, természetesen az összes halat azonnal visszaengedték. Attila epésen megjegyezte: – mégsem én fogtam a legtöbb halat, hanem az előttünk lebukó kormoránok, legalább ötven kövest faltak fel gátlástalanul, míg ott horgásztunk.


– A versenyhorgászok melyik kategóriájába tartozol igazán?
– Régebben a Balzer színeiben, mostanság a Trabucco versenyhorgászaként indulok pergető versenyeken és tesztelem az általuk forgalomba kerülő műcsalikat.

– Legjobb eredményeid?
– Öt alkalommal indultam a pergető világbajnokságon, egyszer jutottam el a bronzéremig, hazai versenyeken Takács Lászlóval párban két országos bajnoki cím, két ezüst, két bronzérem, Rapala kupán hat indulásból szintén két első, két második, két harmadik hely, egyéb országos versenyek, pl Daiwa kupa, Balzer kupa és egyebekben már mindben voltunk elsők, kivéve a Salmo-t.

Észak-írországi csuka

A serlegek erdeje nem akármilyen horgászt sejtet

A serlegek erdeje nem akármilyen horgászt sejtet

– A békéshalazással teljesen fel is hagytál?
– Nem, a Ráckevei Dunán most is úszózom és főleg a Nagy-Dunán, imádok feederezni, ez a második legkedvesebb horgászmódszerem, itt meg kell említenem Varga Máté barátom nevét, sokat tanultam tőle ebben a horgászati módszerben.

– Evvel kapcsolatban mindjárt lenne is egy kényes kérdésem. A profi feederezők a horgász média minden területén, amikor bemutatják, hogy hogyan lehet evvel a módszerrel sikeresen halat fogni, egy három órás horgászatra tíz-húszezer forintnyi etetőanyagot használnak fel és akkor még a vagyont érő készségről nem is szóltam. Tudnál valami olyan masszát ajánlani, ami az átlaghorgásznak is megfizethető és egész napos horgászatra is eredményes?
– Vegyünk egy Nagy-dunai ötórás horgászatot. Én a legolcsóbb zacskós kaják közül választok, előző nap áztatott kenyérrel összegyúrom és rostán áttöröm., így van idejük a szemcséknek megszívni magukat, ezért lassabb az elmosódás. Ehhez a 2-3 kilónyi keverékhez négykilónyi agyagos vagy vakondtúrásból származó földet keverek, melyet szintén nedvesen áttörök. A csalogató hatást fokozhatjuk 1200 forint/zacskó szuper dévér koncentrátummal, de ebből csak tized részt öntök hozzá / tehát tíz horgászathoz elég egy csomag!/, adok hozzá némi főtt búzát, kukoricát és az így kész masszából nagyon kemény gombócokat gyúrok és nedves rongyba csavarom. Evvel etetek kezdéskor 5-6 gombócot 15-25 méter távolságra, később kevesebbet, de sűrűn és ez kerül a kosárba is.

A dunai feederezés gyöngyszeme, közel háromkilós dévér

A dunai feederezés gyöngyszeme, közel háromkilós dévér

– Gyakran tapasztaljuk a Dunán, hogy hatalmas hajók hullámai mossák a partot és ragadják el óvatlanul lerakott cuccainkat, haltartót, minden egyebet, gondolom ezek az etetést is elmossák, és vele együtt a halat is.
– Igen, ezért kell keveset, de folytatólagosan etetni, hiszen nem jól lakatni akarom őket, hanem csak elém csalni. Nagyon fontos, hogy mindig egy helyre etessünk és horgásszunk, ezt a zsinórjelölő filc használata nagyban segíti. Ha nincs kapás tízpercenként újra dobok, ez is növelheti a hatékonyságot.

– Ha nem hétpecsétes titok, elárulnál valamit a szerelékről, bevált csalikról?
– Nincs titok, áramlástól függően 50-100 grammos, tüskés kosarat használok csúszóra kötve, az előke 60 centi hosszú 8-10-es fonott a kagylók miatt. A horog nagysága a várható halak méretéhez aránylik, illetve a csalikhoz, ami többnyire csonti csokor, giliszta, pióca-nadály vágva, sajt, kagylóbél.

– Én azt tapasztaltam, hogy a Dunán állati eredetű csalikkal lassan már nem lehet horgászni a gébek miatt, te hogyan véded ki ezt a nem kis problémát?
– Igen, a géb egyre nagyobb átok a folyóvizeken, én ezért általában nem teszek az etetőanyagba fehérje alapú komponenseket, esetleg csak akkor, ha már ott vannak a nagytestű halak, vagy éjszaka kell horgászni, akkor nem táplálkozik.

– Hogyan szúrod ki a halas helyeket?
– Jó és nehéz kérdés ez, hiszen rohamosan ritkul a természetes vizekben a halállomány. Az idei nagyon alacsony vízállás kiváló alkalmat nyújtott a mederalakulatok feltérképezésére, ilyenkor érdemes szemlélődve végigmenni a parton, esetleg lefotózni a töréseket, akadókat, egyéb haltartó helyeket, aztán nagyobb vízállásnál jöhet a próba, mikor, hol van hal rajtuk. A halugrások is bevált jelzések, bár a reggel múltával sokszor minden etetés ellenére behúzódnak, ilyenkor vagy helyet változtatunk/pl:mélyebb vízre/, vagy feladjuk.

– Évekig nyerted a versenyeket spiccbottal, match-csel, rakóssal, mégis elcsábított a feederhorgászat, miért?
– Egyszerűbb, nagyobb halakat lehet vele fogni, azokat az egyenetlen aljzatú mederalakulatokat – amelyek általában jó haltartó helyek – eredményesebben meg lehet vele horgászni, messzebbre lehet vele játszani, ami erős szél, vagy letisztult víz esetén plusz előny, vagy pl. a Tiszán, a nagy mélység sem okoz gondot és van számomra valami különleges varázsa, amikor hirtelen begörbül a spicc.

– Térjünk vissza a pergetésre, amiben híresen nagy varázsló vagy.
– Á – legyint szerényen – de tényleg igazi szerelem, hasonlít is rá, mert bonyolult, kiszámíthatatlan, izgató, és ha egyszer rabul ejt, képtelenség szabadulni tőle. Siheder koromban is szívesen pergettem csukára, sügérre a környék állóvizeiben, de mostanra robbanásszerűt fejlődött az eszköztára, a szinte havonta megjelenő újabbnál újabb csalik arzenálja örökös próbára, gondolkozásra és új technikákra ösztönzi az embert, talán ez vonz benne a legjobban.

– Magam is tapasztaltam, kijött valami új, fogós szilikon csali, abban az évben sok halat lehetett vele fogni, de már a következő évben alig volt rá koppintásom, miért?
– Nehéz megmagyarázni, pedig tényleg így van. Talán egymás tragédiájából tanulnak a halak, vagy a visszaengedett példányok már nem dőlnek be még egyszer annak a csalinak és talán társaiknak is jeleznek, igazából nem tudom megfejteni, de a régen évtizedekig fogós villantókra ma már szinte alig van kapás, aztán suhan egy nemrég piacra dobott gumicsoda és már meríthetjük is a szép csukát, süllőt, ez megfejthetetlen. A másik érdekesség, szeretem végigdobálni az öntözőcsatornákat, van hogy kilométereken át semmi, aztán százötven méteren álomszép halakat fogok, de ez a nyerő hely két nap múlva már máshol van. Vagy itt van például a balin, aki tudja, hol keresse és mivel, egész évben foghatja őket, mert minden évszakban táplálkozik, csak különböző vízhőmérsékletnél, más és más vízmélységben és helyeken fogható, nekem van egy balinos műcsalis dobozom, ahol egy-egy rekeszbe az aktuális havi nyerő csali van, ezek fogósság viszont évi rendszerességgel ismétlődik. Legjobban süllőzni szeretek gumihalakkal, de érezhetően fogy az állomány, hiszen magas ára miatt sokan specializálódtak rá és irtják, ahogy tudják. Még a közvetlen haveri körömben is előfordult, hogy kilestek és az utolsó darabig lekaszálták ívás előtt a tartásomról az összes süllőt, ha így haladunk mi lesz húsz év múlva?

Vaskos balin a Velencei-tóból.

Vaskos balin a Velencei-tóból

Süllő: Ezüstsüllő viharban

Süllő: Ezüstsüllő viharban

– Mennyire tartod fontosnak a műcsali veretését?
– Sokan azt hiszik, minél jobban mozog annál fogósabb, de tapasztalatom szerint, főleg lehűlt vízben, többnyire riasztó hatása van, ha túl intenzív, inkább szabálytalan mozgatással, rángatással bele kell vinni valami extrát, talán evvel érhetünk el jobb eredményt. Amikor nem eszik a ragadozó, megnő a szerencse faktor, a jó technika inkább akkor mutatkozik meg, ha éhesek a halak.

– A harcsákat nem is említetted.
– Elsősorban a Ráckevei Dunán horgászom rá, mert itt van csónakom. Van, hogy két-három estét is áldozok a felderítésére, csendben pásztázom a nádfalakat, és ahol rablást észlelek wobblerrel pergetek rá. A keszegívás erre a legjobb időszak. Tavaly fantasztikus kalandom volt a Tiszán egy nagybajuszúval. Barátommal pergettünk süllőre kisméretű gumival jó tízes mélységben. Akasztott egy kisharcsát, míg kiszedte én is odadobtam. Ahogy elemeltem a csalit a talajtól azonnal megütötte valami én meg csak tartottam a botot és indultunk utána. Egy órás hajsza után lefeküdt, félórán keresztül meg sem moccant, gondoltam akadóba ment. Már be akartam szakítani a cuccot, egyenesbe vettem a botot és húzni kezdtem magam felé, mikor éreztem, elemelkedett a talajtól. Még egy órát küzdöttünk, mire a szájába tudtam nyúlni. A harcsa 187 cm volt, negyven-ötven kiló között lehetett, nem tudni pontosan, mert mérés nélkül engedtem vissza. Az eset csattanója, hogy a fonott zsinór, amivel horgásztam 8-as vastagságú volt! Sajnos kevesen tesznek így, ezért szálkátlan húsa miatt osztozik a süllő ritkuló sorsában.

A bevágás utáni mámoros pillanat, amikor érzed óriás van a horgodon

A bevágás utáni mámoros pillanat, amikor érzed óriás van a horgodon

A kétméteres tiszai harcsa 8-as fonottal

A kétméteres tiszai harcsa 8-as fonottal

– Ragadd meg az újság nyilvánosságát, mit üzennél a horgászoknak?
– A Dunaág és vízrendszerének halállományában a rohamos fogyatkozást a túlhorgászottság és a kormorán pusztítása mellett, szerintem az is okozza, hogy ívás után az ikráról leengedik a vizet, a belvizek leeresztésekor a benne oldott nagy mennyiségű műtrágya tonnaszámra pusztítja a halállományt, utána, ha van egyáltalán valamilyen telepítés, a pár darab kilós ponty nem pótolja a sok szép süllőt, hatalmas csukákat, balinokat, a vizek ősállományát. De a horgászok kapzsisága nem ismer határt, jó példa erre a korlátozott szállítási lehetőségek miatt Tass és Dömsöd környékére, egy helyre behelyezett halak őszi „learatása”. Megőrülök attól a dumától is, hogy „még az engedélyem árát sem fogtam vissza”, aki csak üzletet lát a pecában, annak semmi keresnivalója a természetes vizek partján.

– A végére egy érdekes történet?
– A fentiekkel kapcsolatos, számomra irtózatos, teljesen abszurd májusi eset jut eszembe. Tudvalevő, a Ráckevei Dunán csak helyhez kötött, részleges pontytilalom létezik, tehát a tilalmas területeken kívül eső helyen fogott pontyot meg lehet tartani, haza lehet vinni, ha tíz kiló alatti/ez egy másik, egész évben érvényes korlátozás/. Az egyik ipse, mert az ilyet horgásznak nem mondanám, egyszer csak bevágott és komoly fárasztás után, kimerített egy hatalmas pontyot. A többi parton ülő szurkolt neki, vagy irigykedett, vérmérséklete szerint, de látták, ez bizony igencsak tíz kiló körüli. Ahogy elfeküdt a gyönyörű hal a merítőben, a csodásan aranyló pikkelyek alatt jól láthatóan, ikrától dagadó hatalmas pocak feszült. Az ipse is érezte, ezt meg kell mérni, mert ha nagyobb, nem tarthatja meg, sokan látták, veszélyes lenne „megmenteni”. A mérleg kijelzője 10,45 kg-ot mutatott. Sunyi pillantással nézett körbe, láthatóan a többiek kíváncsian várták az adat nyilvánosságra hozatalát. Az jutott eszébe először, kisebb számot mond, bizonyára senki sem fogja leellenőrizni, de mi van, ha jön a halőr? Ezt a halat pedig ő vissza nem engedi! Pillantása a ponty dagadt hasára esett, és belenyilallt a tökéletes megoldás. Mellé térdelt és tenyérrel ránehezedett a feszülő pikkelyekre. Kétszer-háromszor meg kellett zötykölni, de aztán kezdett megindulni az ikra, a stég deszkázata közötti nyílásokon marokszám csöpögött a vízbe a már teljesen érett halpete. Szegény ponty szemei felakadtak, próbált vergődni, de az erős nyomás nem engedett, mígnem hasa lottyadtá töppedt. Újra megmérte: 9,83 kg, na ez már döfi és becsúsztatta a szákba. Micsoda halászlé lesz belőle!- sóhajtott boldogan és pár perc múlva elégedetten meredt újra a botvégeire, hátha jön még kettő. Azt hiszem ehhez a megtörtént esethez nem kell kommentár.

Az interjút készítette: Székely Zoltán

Tetszett? Oszd meg!
Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter